Bár kicsit már korábban érkezett Ádám, mint ahogy ezt a cikket írom, de most van egy szabad pillanatom. Február 22-én mentünk be a kórházba 5 perces fájásokkal, remélve, hogy Ádám érkezik hozzánk. Délelőtt 11 órára ezek a fájások mintha nem is lettek volna eltűntek, ezért az orvosok úgy döntöttek, hogy marasztalnak. Sokféle vizsgálat következett a napokban, hátha Ádám előbújik, de Ő nagyon jól érezte bent magát. 
Február 26-ára virradva azonban ismét 5 perces fájásokra ébredtem, de az előző felsülésemből okulva vártam, hátha ez is elmúlik. Hajnali 2 órakor már 2-3 percesek lettek, na ekkor már az erőssége is azt jelezte hogy szülés lesz ebből. Gyorsan hívtam a párom, hogy jöjjön mert szülünk! Én közben összepakoltam, szóltam a nővérkének, aki készségesen felkísért. Amíg engem előkészítettek a szüléshez addigra a párocskám is megérkezett és a folyosón sétálgatva szorítgattam a kezét.(először…)később már a karját is… Aztán már belékapaszkodtam… Óriási fájdalmaim voltak már a vége felé, majd fél 8 körül elküldtek zuhanyozni és mondták hogy menjünk vissza. Még szerencse, hogy velem volt a párom mert a nagy fájdalomtól sokszor meg se bírtam mozdulni, nem hogy fürdeni… szóval, visszamentünk és jöttek a tolófájások, persze még korai volt az orvos szerint, de nekem már nem annyira…
Fél kilenc felé megvizsgált és közölte itt majd csak 10 kor lesz baba. (én nem így éreztem) Jól is gondoltam, a doki alighogy elindult a szülőszobáról, már hívták is vissza, ugyanis Ádám nem várt tovább. 9óra 10 perckor megszületett. A mi kis drágánk, egyetlenünk ott feküdt az asztalon és mi csodáltuk a kis pofikáját. Gyorsan elvitték, majd felöltöztetve vissza is hozták a pihenőbe, hogy csodálhassuk még.
A páromnak sok köszönettel tartozom amiért ilyen hős volt és végig velem maradt, mert először nem is akarta, de meggondolta magát és nekem ez nagyon sokat jelentett. Eggyütt voltunk… Jó érzés volt így szülni, hogy nem vagyok egyedül. Nagyon szeretem és Ő is engem, mert ez a döntése is ezt mutatja.
Szóval, 5 napig bent voltunk a kórházba,majd hazajöttünk és itthon nagyon jó volt. A nagylányom Fanny is nagyon várt már bennünket, és Ő is nagyon hiányzott már nekem, mikor a kórházban voltam. Ádám egy csoda édes baba, kiegyensúlyozott, boldog, vidám. Sokat nevet és beszél. Már jön a fogacskája, mert kicsit nyűgös és állandóan a kezét rágja. Imádjuk őt mindannyian.
